A bíborhere

  • Botanikai jellemzése
  • Éghajlatigénye
  • Talajigénye
  • Vetésváltása
  • Talajelőkészítése
  • Tápanyagellátása
  • Vetése
  • Növényápolása
  • Betakarítása

A bíborhere egyéves, áttelelő, rövid tenyészidejű pillangósvirágú növény. Gyökérzete csak 40-50 cm mélységig hatol le a talajban. A növény nyár végén vetve őszig tőrózsaszerűen álló leveleket fejleszt, kialakul 3-5 olyan tőág, amelyen tavasszal indulnak fejlődésnek a felálló dudvaszárak. A növény föld feletti részei sűrűn szőrözöttek.

Virágzata 5-8 cm hosszú, megnyúlt fejecskevirágzat, melyben nagyszámú bíborvörös pártájú pillangósvirág van. Mintegy 60%-ban idegen termékenyülő és 40%-ban öntermékenyülő. Megtermékenyítésében fontos szerepet játszanak a méhalkatúak: háziméh, Bombus-fajok.

Termése egymagvú hüvely, magja 3,5-4,0 g ezermagtömegű, barnáspiros színű, vese alakú. Magtermése a pillangósvirágúak között kiemelkedően jó, elérheti a 0,5-0,7 t/ha-t is.

A bíborhere klimatikus igénye a meghatározó a talajigénnyel szemben. Melegigényes növény, a tartós hideget nem bírja, a hó nélküli -8 ºC körüli fagyot ritkán vészeli át, kiritkulhat. Csapadékigényes ezért elsősorban a Dunántúlon sikeres a termesztése.

A bíborhere a semleges (7 pH körüli) gyenge-közepes termőképességű talajok növénye. Sikerrel termeszthető Vas megye (Kemenesalja) területén, vagy egyéb, kavicsos, sekély termőrétegű erdőtalajon. A jó táperőben lévő termékeny talajokon erős vegetatív növekedése miatt megrogyhat, eldől, így a magfogás lehetetlen. A talajvízre érzékeny, ezért a termőhely kiválasztásánál erre legyünk figyelemmel. Hideg, kötött talajba ne vessük!

A bíborhere előveteményeit a nyár végi vetés meghatározza, hiszen figyelembe kell venni, hogy az aprómagvú, sekély vetést igénylő növény számára megfelelő magágyat tudjunk készíteni. Jó előveteményei a kalászos gabonák, azonban az árvakelésű őszi kalászos kellemetlen gyomként jelenhet meg amely még a betakarítást is megnehezítheti, ezért előnyösebb tavaszi kalászosok után vetni, mert ezek a tél folyamán kifagynak, gyomirtó szer nélkül is elpusztulnak. Önmaga után 3-4 évre következhet.

A bíborhere jó előveteménye a kalászosoknak, tavaszi vetésűeknek. Megfelelő csapadékellátottság esetén szóba jöhet utána másodnövény termesztés is (silókukorica, köles, mohar).

Az izolációs távolság betartására fordítsunk figyelmet, ami szaporítási fokra való tekintet nélkül minden más fajtától egyaránt legalább 200 m legyen.

A bíborhere nyári (augusztusi) vetéséhez a kalászos elővetemény után a tarló egymást követő 15 cm mélységű, többszöri aprító megmunkálása és tömörítése szükséges. (Az ilyen, gyakori sekély mélységű talajmunka szárító hatását a Dunántúl csapadékosabb éghajlata ellensúlyozza.)

Kedvező időjárás és talajviszonyok esetén szántani is lehet, 18-22 cm mélyen, melyet azonnal el kell munkálni. A vetést megelőzően kombinált magágykészítővel és hengerrel készítsünk aprómorzsás magágyat.

Az elővetemény lekerülése után kiszórt foszfor és kálium műtrágyát a magágykészítést megelőző talajmunkával keverjük a talajba, a nitrogénből 40 kg-t vetéskor a magágyba, másik részét pedig tavasszal fejtrágyaként adjuk.

Javasolt hatóanyag mennyiségek:

Nitrogén: 80-90 kg/ha

Foszfor: 50-70 kg/ha

Kálium: 60-90 kg/ha

A tavaszi N-fejtrágyázáskor a kijuttatás egyenletességére ügyeljünk, mert a túladagolás magfogásra alkalmatlan buja foltok kialakulását okozza. Az istállótrágya gyomosító hatása, valamint gyorsan mobilizálódó, buja fejlődést elősegítő N tartalma miatt előnytelen hatású a bíborhere magtermesztésére.

A bíborhere vetési paraméterei a következők:

Vetésidő: VIII. 20-30.

Sortávolság: gabonasortáv

Vetésmélység: 1-2 cm

Vetendő csíraszám: 400-450 db/m²

Ezermagtömeg: 3,4-4,0 g

Vetőmagmennyiség: 10-15 kg/ha

A későbbi vetés kockázata az, hogy a növényállomány nem tud megerősödni a tél beálltáig.

A vetés utáni hengerezés nem hagyható el!

A bíborhere vetését követő csapadékos időszak alatt a tél beálltáig megerősödhet, hó alatt a fagyokat is könnyebben elviseli. Áttelelés után, a kora tavaszi gyors fejlődésnek indulása előtt indokolt lehet hengerezni a felfagyás ellen. Mivel kevésbé hidegtűrő, a tél gyakran meggyötri, ezáltal kiritkulhat. Károsodhat olyankor is, ha hó nélküli száraz telet száraz tavasz követ.

Gyomirtás:

A bíborherében gyomirtási szempontból kritikus a vetést követő csapadékos ősz, amikor már a növény kelése után felgyomosodik a tábla (jellemzően keresztesvirágzatúakkal). A kora tavaszi időszakban a még fejletlen állományban teret nyerhetnek: a pásztortáska, a szikfűfélék, a pipacs stb., egyszikűek közül a nagy széltippan.

Az őszi búza, mint árvakelés a bíborhere káros gyomnövénye lehet amely az állomány kiritkulását okozhatja, a betakarítást megnehezítheti. A termesztés folyamán figyelemmel kell lenni az olyan gyomokra mint az aranka, szádor (ezek a termés vetőmagként történő értékesíthetőségét kizárják). A tisztítandó mag ne tartalmazza az útszéli zsázsa, vadsóskafajok , bükkönyfélék, vadrepce magját.

A bíborhere gyomirtására felhasználható hatóanyagok:

BENEFIN,

PIRIDATE,

MCPB,

IMAZETAPIR,

FLUAZIFOP-BUTIL.

Mivel a növény a különböző herbicidekre érzékeny, valamint minden egyes felsorolt szer eltérő permetezés­technikát igényel, ezért az alkalmazható gyomirtási technológiakialakítása személyes konzultáció tárgya.

Kártevők elleni védelem:

Kártevői közül figyelemmel kell lennünk a vöröshererügy-cickányormányos, vöröshereszár-cickányormányos gyökér és szár kártételére, míg a vörösherevirág-cickányormányos és a vörösheremag-cickányormányos a virágzatot és magot pusztítják (közismert nevükön: "Ápion"-ok). Számítanunk kell a vetési bagolypille és a májusi cserebogár jelenlétére is. A bíborhere magkártevője a bíborhere-ormányos.

Az évelő pillangósok tábláiról, valamint egyéb telelőhelyekről bevándorló vincellérbogarak, barkók, sároshátú bogár ellen jól bevált módszer meredek falú ekebarázdát húzni, melybe vándorlásuk idején porcsíkot húzunk dioxakarb hatóanyag-tartalmú szerrel, így jelentős kártételtől védjük meg a táblát.

A fejlődő zöld részek védelmét - a védekezés időpontját, az alkalmazandó készítményt - a hálózás alapján megállapított rovar populáció egyedszámának, faji összetételének és a fajok fejlődési alakjának ismeretében szervezzük meg. Magfogás esetén nem hagyható ki a zöldbimbós állapotban végzett permetezés. Ekkor még hosszabb hatású készítményeket is használhatunk, de a virágzás kezdetétől a megtermékenyítést végző hasznos rovarok kímélése miatt csak indokolt esetben védekezzünk lehetőleg az esti órákban és gyorsan bomló, rövidhatású készítménnyel, a méhkímélő technológia betartásával (foszalon, benszultap hatóanyag-tartalmú szerek).

A felhasználó szempontjából veszélytelennek ismert piretroidok közül egyes szerek rövid hatásuk miatt alkalmasnak tűnnek ebben az időpontban a permetezésre, de a megtermékenyítést végző rovarokra károsak. Az egyes szerek méhveszélyességi kategóriáját figyelni kell. Méhekre kifejezetten veszélyes szerekkel nem szabad permetezni virágzó állományban.

Kórokozók elleni védelem:

A betegségek közül a lóhererák kártételével kell számolnunk, ami az enyhébb, csapadékos telek után lép fel. Jellemző kártétele a gyökerek károsítása, amire a növények satnya fejlődése, sárgulása, elhalása utal. Szintén enyhe telek után szaporodik fel a vegetatív részek pusztulását okozó lisztharmat is, mely a növények fehéres porbevonatát, azok dohos szagát idézi elő.

Levélszáradást, levélhullást okozó levélragya a párás, csapadékos körülmények között veszélyeztet főleg a sűrű állományban. Ez a betegség a bíborhere magtermésének mennyiségére és minőségére egyaránt kihat.

A gombák okozta betegségek ellen a legolcsóbban agrotechnikai módszerekkel tudunk védekezni. Ennek alapja, hogy pillangós növény 4 évig ne kerüljön ugyanarra a területre, a terület ne legyen lapos, vizenyős. Erős lisztharmat fertőzés esetén a kéntartalmú szerek permetezését javasoljuk, a levélragya ellen réztartalmú, rézpótló készítmény (kaptán, vagy ditiokarbamát) lehet hatékony a fertőzés kezdetekor, vagy annak gyanújakor.

Az ősszel vetett bíborhere általában június 2-3 dekádjában aratható. Erre akkor kerülhet sor, amikor a főhajtáson a hüvelyek kézzel könnyen leválaszthatók, a virágzat középső harmadában is érettek a magok.

Az egymenetes betakarítás kombájnnal történik, a kombájn beállításánál figyelemmel legyenek arra, hogy a magas dob fordulatnál a magok könnyen sérülnek, amely erősen rontja a csíraképességet. Az aratás defóliáló szer használatával könnyebbé tehető. A szerek elsodródás esetén a környező kultúrákat is károsíthatják.
Az egymenetes betakarítás a kezelés után 4-7 nappal megkezdhető.