A fehérmustár ápolása:

Gyomirtás

Az egyenletes kelést biztosító talajmunka és vetés után a mustárnövény gyorsabban kel a gyomoknál, erőteljesen fejlődik, és uralni fogja a területet. Ennek ellenére számíthatunk a gyomok megjelenésére. Legveszélyesebb gyomnövényei a következők: vadzab (Avena), köles (Panicum), fenyércirok (Sorghum), aranka (Cuscuta), galaj (Galium), vadrepce (Sinapis), sóskafélék (Rumex), káposztafélék (Brassica), csattanó maszlag (Datura), vadkender /Cannabis/.
A mustárban alkalmazható herbicidek köre rendkívül szűk,ezért már az előveteményben figyelmet kell fordítani a nehezen irtható és a feldolgozás során gondot okozó gyomokra.
A növényvédő szerek felhasználásánál további szigorításokra lehet számítani. Így 2008 végére kikerültek a felhasználható szerek közül a trifluralin hatóanyagú vetés előtt bedolgozható szerekkel /pl.OLITREF,TREFLÁN/.
Ezért is fontos, hogy jó kultúrállapotú, gyommentes táblába és optimális időben kerüljön a vetőmag, hogy kihasználható legyen a mustár gyomelnyomó képessége.
Az egyszikűek elleni védekezés gyakorlatilag megoldható, a kétszikűek ellen viszont csak részleges hatás érhető el.

Egyszikűek

Ha évelő egyszikűek illetve köles, vadzab vannak a területen, akkor postemergensen kell védekezni az ún. szelektív egyszikűirtókkal. Engedélyezett szerek: AGIL 100EC /0,6- 0,8 l/ha/, PANTERA 40 EC /2,0-2,5 l/ha/, SELECT 240EC /0,3-1,2 l/ha/,SELECT SUPER/2,0-2,4l/ha/. Természetesen ezek irtják a magról kelő egyszikűeket is.
Preemergens technológia kétszikűek ellen. A mustár gyomirtására preemergensen (vetés után kelés előtt) alkalmazható a BUTISAN STAR gyomirtó szer (hatóanyag: metazaklór+ quinmerak). Dózisa 2,5-3,0 l/ha,illetve a SULTAN 50 SC/hatóanyag: metazaklór/ Dózisa: 2,5-3,0 l/ha. A megfelelő hatáshoz a kezelést követő 2 héten belül 15-25 mm bemosó csapadék szükséges.

A kétszikűek elleni postemergens védekezésre az előzőkben felsorolt mindkét szer alkalmas, csak a kijuttatandó dózis változik. BUTISAN STAR /2,0-2,5 l/ha/, SULTAN 50 SC /1,5-2,5 l/ha/. Felhasználható továbbá a LONTREL 300 /0,25-0,4 l/ha/ és a CLIOPHAR 300 SL /0,25-0,4l/ha/. Kimagasló hatékonyságúak a fészkesvirágzatúak ellen (árvakelésű napraforgó, pipitér-fajok, szikfű-fajok, parlagfű, mezei acat), jól irtják a keserűfűféléket. Toleránsak a vadrepce, repcsényretek, galaj, kender. A LONTREL 300 és a CLIOPHAR 300 SL levélen keresztül szívódik fel, ezért felhasználása postemergensen történik, a permetezés a mustár károsodása nélkül egészen a virágbimbók megjelenéséig lehetséges. A szerek hatékonyságát megfelelő időzítéssel tudjuk a legjobban kihasználni. A túlfejlett gyomok ellen a készítmény hatása már nem megfelelő.
A kétszikűek ellen postemergensen alkalmazható még a GALERA /0,3-0,35 l/ha/, mely nagyon jó hatásfokkal bír a ragadós galajjal szemben is.

Betegségek

A mustár betegségei között előfordulhat a pereneszpóra és a fehérsömör. A hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy az időben elvetett mustárban ezek nem okoznak olyan mértékű károkat, hogy védekezni kelljen ellenük.
A mustár növénykórtani szempontból fokozottan fogékony a fehérpenészes rothadásra. A gomba szaporítóképletei - a szkleróciumok - a talajban több évig /4-5 év/ életképesek, nedves évjáratokban jelentős károkat okozhatnak nemcsak a termésveszteség által, hanem a betakarított vetőmagban jelenlévő szkleróciumok nagy száma miatt is. A gomba e szaporítóképletei nagyságban, alakban és fajsúlyban gyakorta megegyeznek a mustármagéval, ezért tökéletes eltávolításuk nehézkes, mindenképpen többlet költséget és nagyobb kihozatali veszteséget okoz.
A kórokozó elsősorban a savanyú kémhatású talajokon károsít, 7 pH felett a szkleróciumok hamarabb elpusztulnak.
Megfelelő hatékonyságú védelmet a vetésforgó betartása mellett a Koni WG biofungicid granulátum vetés előtti talajra történő kiszórásával érhetünk el. A kiszórt gombaölőszert a magágykészítéssel egy menetben a talajba kell kombinátorozni. Dózisa:2-3 kg/ha.
A kijuttatott Coniothyrium minitans hiperparazita gomba kifejezetten a betegség kórokozójának kitartó képletén, a szkleróciumokon él, azokat elpusztítva.

Kártevők

Az állati kártevők elleni védelem kritikus része a mustár növényvédelmének. A nem kellő rendszerességgel figyelt mustárállományban jelentős károkat okozhatnak a következő kártevők:

Az utóbbi években jellemző volt a rajzások elhúzódása, a repcefénybogár fellelhető volt az egész vegetációs időszak alatt, a repcedarázs álhernyója pedig minden fejlődési stádiumában megtalálható volt.
A fent említett kártevők ellen hatékony védekezési technológia áll rendelkezésre, azonban a megfelelő időzítésre nagyon ügyelni kell. Virágzás előtt hosszú hatástartamú készítménnyel célszerű védekezni. Virágzás idején is szükség lehet rovarölőszeres védekezésre, de ez esetben mindenképpen a méhkímélő technológia szabályainak a szigorú betartására kell törekednünk, esetleg olyan méhekre nem jelölésköteles szereket is felhasználhatunk, mint a BISCAYA / 0,3l/ha /, vagy a Mavrik 24 EW / 0,2-0,3 l/ha /, melyek a nappali órákban is alkalmazhatóak. Bár ezek a szerek mustárban nem engedélyezettek, de van lehetőség a felhasználásukra. Sok egyéb olyan repcében használatos növényvédőszer is van aminek a felhasználása szóba jöhet, így a továbbiakban itt kívánjuk leírni az engedélyeztetés folyamatát.
Mindenképpen tanácsos növényvédelmi tervet készíteni, melyben megtervezzük az esetlegesen felhasználásra kerülő szereket. Ha olyan szerek is szerepelnek a tervünkben amelyek nem engedélyezettek a mustárra, a Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságnál beszerezhető formanyomtatványon kérhetünk egy évre vonatkozó felhasználási engedélyt. A kitöltéshez szükség van az elvetett terület pontos adataira. A kitöltött formanyomtatványt a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ, Növény-, talaj- és Agrárkörnyezet- védelmi Igazgatóság- hoz / 1118 Budapest Budaörsi u 141- 145/ kell eljuttatni. A folyamatot érdemes időben elindítani, mert kb. két hetet vesz igénybe.

A mustárban felhasználási engedéllyel rendelkező rovarirtószerek a következők:

ACTELLIC 50 EC / 1,5 l/ha/ -repcedarázs

FENDONA 10 EC / 1 l/ha / -repcefénybogár, repce-becőormányos

FENDONA 5 ULV / 2l/ha/ -repcefénybogár, repce-becőormányos

KARATE 2,5 WG / 0,3kg/ha /-repcefénybogár, repce-becőormányos, levéltetvek

KARATE ZEON 5 CS / 0,15-0,2l/ha/ -repcefénybogár, repce-becőormányos, levéltetvek

A taposási károk mérséklése miatt a kijuttatást nagy fesztávú hidastraktorral, vagy ha ez nem megoldható, akkor helikopterrel javasoljuk.

Növekedés szabályozás

A repce termelésnél komoly hagyományai vannak a különböző regulátor hatású fungicidek használatának. Ezek a szerek nincsenek engedélyezve a mustárra, de hallani próbálkozásokról és kedvező eredményekről, így mindenképpen mérlegelni kell jövőbeni beiktatásukat a technológiába.
Használatuk esetén várható hatások:
-gyökérzet megerősödik

-erősebb, ellenállóbb sejtszerkezet,megdőlési hajlam csökkenése

-több elágazás, több becő, nagyobb termés